Úgy adódott, hogy a húszas éveim elején komoly depresszióval küzdöttem. Ennek nagyon röviden egy traumákkal teli gyermekkor és kamaszkor volt az oka, melyet édesanyám halála zárt, 17 éves koromban, érettségi előtt. Az önértékelésem a bányászbéka súlypontja alá csökkent, igen sötéten láttam saját magam és az életem. Ekkor egy kedves barátom, aki minden nap elmondta, hogy milyen nagyszerű és értékes ember vagyok – azóta is hálával gondolok rá -, a kezembe nyomott egy remek könyvet.

Ez Popper Pétertől Az istennel sakkozás kockázata:
https://moly.hu/konyvek/popper-peter-az-istennel-sakkozas-kockazata

Őszintén szólva ez annyira rég volt, hogy a részletek a feledés homályába vesztek. Ugyanakkor megmaradt az, ahogyan kihatott az életemre: a könyv olvasásakor értettem meg, hogy a saját életem jobbra fordulása főként rajtam múlik, hatására indultam el az azóta is tartó önismereti, önfejlesztő és szellemi úton.

„A biztonságot keresed?
Legyél te a biztonság!
Önmagad biztonsága.

A békét keresed?
Legyél te a béke!
Önmagad békéje.

A fényt keresed?
Legyél te a fény!
Önmagad fénye.”

Visszatekintve az azóta eltelt évekre, nagyon úgy tűnik, ez a könyv nagyban hozzájárult szellemi tanulmányaimhoz és lelki fejlődésemhez. Most, hogy ennyi év kihagyás után beleolvasgatok, azt látom, hogy egy olyan pragmatikus, bölcs, mégis az anyagi világon túlmutató, ámde azt magában foglaló, filozófiai, a világ és saját működésünk összefüggéseit feltáró írás, amelynek alapszemlélete a mai napig jellemző tanulmányaimra, világnézetemre.

Azt gondolom, nem véletlenül volt ennek a könyvnek akkora hatása, jelentősége. Egyrészt hatott rám, elindított egy azóta gyümölcsöző úton, másrészt nyilvánvalóan azért talált ennyire meg, mert az általa közvetített nézetek, gondolatok találkoztak az enyéimmel, közel álltak hozzám, erős „ismerősséget” fedeztem fel bennük.

Amikor már nem tudtam saját magam erejéből tovább lépni, akkor következett a módszerek megismerése. Kezdve az agykontrollal, a kineziológián át, a szellemiségig, a taichiig, a chi kungig, a meditációig és a buddhista tanítói diplomáig. Közben számos terápiás módszert tanulva, folyamatos önfejlesztéssel haladva.

Most azt gondolom, hogy a tanulásunk nem áll meg mindaddig, míg lélegzünk. Az életünk nagyszerű lehetőség arra, hogy mind jobban megismerjük saját magunkat és a körülöttünk lévő világot, képezzük magunkat, tanuljunk, fejlődjünk, örömtelibbé tegyük saját és embertársaink életét.

Kívánom Neked, kedves olvasó, hogy legyen minderre lehetőséged, minél több örömöt, szeretetteli együttlétet élj meg életedben. Ehhez ajánlom szívből e művet.